Befejeződtek a Településfásítási Program tavaszi faültetései

A kormány célja, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön az ország fával borított területe. Ezt szolgálja az Országfásítási és a Településfásítási Program, melyek sikerét jelzi, hogy meghirdetése óta több mint 50 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák - jelentette be Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetben.

A Településfásítási Program harmadik ütemében ismét a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb, magyarországi települések igényelhettek fákat, melynek tavaszi faültetései a napokban zárultak. A rendelkezésre álló 10 000 db sorfából 2000 darabot április 20-ig ültettek el 95 településen, 8000 darabot pedig az őszi ültetési időszakban fognak kiszállítani a további 348 nyertes településeknek. Az államtitkár kiemelte, hogy a program országszerte komoly érdeklődést váltott ki. 2020 óta már 1800 eseményt regisztráltak a faültetésekhez kapcsolódóan.

A Program keretében eddig a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Juniperus Parkerdészetéből eddig 38.000 sorfát szállítottak ki 19 vármegyébe.

A Juniperus Parkerdészetben a konténeres csemeték – amelyeket a nyertes pályázóknak kapnak -  6-7 évet nevelkednek – tájékoztatott Bekőné Polner Katalin a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetének erdészeti igazgatója, aki a program koordinációját végzi. Évente több 100.000 dísznövény kerül ki a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. parkerdészetéből, amibe beletartoznak a díszcserjék, örökzöldek, fák, amelyeket 3-tól 500.000 darabig értékesítenek. A Településfásítási Program települései a pozitív visszajelzések mellett többször vásárolnak is a pályázaton nyert fák mellé továbbiakat kiegészíteni a fasort vagy cserjékkel bővíteni a településfásítást

Az államtitkár kijelentette, hogy a Településfásítási Program a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb és legátfogóbb belterületi fásítási programjává nőtte ki magát. A tavaszi időszak ültetéseihez 2023. február-áprilisa között, míg az őszi időszak ültetéseihez augusztus-november között szállítják a fákat, amit a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosít. A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület segíti.

Zambó Péter felhívta még a figyelmet az Újszülöttek Erdeje Program fatelepítéseire, amelyek a jövő generációk egészséges környezetének megteremtését és az ország klímasemlegességi céljainak elérését egyaránt szolgálják.  Ennek keretében az állami erdőgazdaságok az adott megyében született gyerekek számával egyező csemetét ültetnek el évente, ami 6-700 hektár erdő gyarapodást eredményez országunkban – emelte ki az államtitkár.

Forrás: kormany.hu

Fotók: Vermes Tibor

Videó: Településfásítási Program III. ütem

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. További információ.. Adatkezelési tájékoztató

Elfogadom a sütik használatát.