Feketefenyő / Pinus nigra

Botanikailag nagyon értékes örökzöld fafaj, főleg ott, ahol a szárazság, a meszes talaj és a városi környezet nagy kihívást jelent.

- Széles elterjedési területű, származási helye a mediterráneum térség.

- Kedvező körülmények között komoly méreteket ölt: 40-50 méter, de hazánkban 30 méter magasságig nőhet meg.

- Fiatalon koronája szabályosabb, kúpos növekedésű; később szélesedik, szabálytalanná, boltozottá válik. Díszértéke mindenképpen kétségtelen.

Sötétzöld hajlott, vagy csavart tűlevelei 10-15 cm hosszúak, a rövidhajtáson kettesével állnak, tövüknél közös hüvely veszi őket körül. A fenyőtűk keskenyek, viaszos felületűek, így kevés vizet veszítenek, vagyis jól tud takarékoskodni a vízzel.

- Törzse általában egyenes, erőteljes. Kérge pedig az egyik legjobb ismertető jele, hiszen idősebb korában sötétszürke, majdnem feketének tűnő – mint a neve sem véletlen: nigra latinul feketét jelent. Mélyen repedezett kérge erős kontrasztot alkot a fenyő zöld lombjával.

- 8-10 cm-es toboztermései két év alatt érnek be.

- Viszonylag könnyen nevelhető, jó alkalmazkodó képességű örökzöld, de földje ne legyen túlzottan kötött. Talajigénye széles skálán mozog: savanyú, lúgos és meszes talajokon egyaránt megél.

- Fényigényes.

- A téli mínuszokat is nagyon jól bírja.

Fiatalkorában rendszeres öntözést igényel, később jól átvészeli a száraz időszakokat is.

A fenyők között a legjobb légszennyezéstűrő képességű fa. A városi környezetet remekül viseli, ezért ültetik parkokba, utak mentén, kopárabb területeken és erdősítésekben is.

Magyarországi jelentősége elsősorban erdészeti és talajvédelmi szempontból nagy. Különösen a szárazabb, gyengébb termőhelyeken játszik fontos szerepet.

KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészet

Cím: 6000 Kecskemét, Mártírok útja 88.
Tel. (+36) 76/501-628
e-mail: juniperus@kefag.hu

NÖV.EÜ. nyilvántartási szám: HU002209/DT

Kapcsolat

Áruda

Hétfő 08:00 - 16:00
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 16:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

Nyitva