Történeti áttekintés

A méheslaposi csemetekert az 1960-as évek elejétől az Erdészeti Tudományos Intézet kutatási telephelye volt, s a KEFAG kezelésében működött.

1989-ben ezen a területen állami támogatással oktatási központ építése kezdődött, melynek célja az volt, hogy a környékbeli erdészeti – kertészeti közép- és felsőoktatási intézmények gyakorló bázisa legyen.

A KEFAG 1990-ben kezdte meg díszfaiskolai termesztését a méheslaposi csemetekert melletti területen. Ekkor még a Szarvasi Arborétum növényanyagáról gyűjtött szaporítóanyagokból vegetatív úton előállított egyedeket kezdtek el továbbnevelni. Ugyanez év májusától már önálló erdészetként, mint Juniperus Parkerdészet látták el a feladataikat.

A díszfaiskolai termesztés és hagyományos erdőgazdálkodási tevékenységek mellett a Csalánosi Parkerdő és a Kecskeméti Arborétum kezelése is a tevékenységi körünkbe tartozott. Erdészeti csemeték közül főként akác, nemes nyár és feketefenyő fafajokat neveltek, s visszatérő tevékenységünk volt a hazánkban előforduló tölgyfélék csemetéjének előállítása.

1995-ben elkészült egy korszerű szaporító üvegház a mellette lévő kiszolgáló épületekkel, így megteremtődtek a feltételei a saját szaporítóanyag-előállításnak.

1997-ben tízéves bérleti szerződés keretében lehetőség nyílt egy gödöllői és egy szombathelyi telephely hasznosítására. Utóbbi klimatikus adottságainak köszönhetően kiválóan alkalmasnak bizonyult jó minőségű földlabdás örökzöldek nevelésére, így szombathelyi telephelyünkön a növénytermesztésünk időközben háromszorosára nőtt. A gödöllői telephely a közelmúltban gazdaságossági szempontok figyelembevételével megszűnt.

Termesztési volumenük felfutását bérleményeinken kívül az integrált termesztés megszervezésében kívánták megvalósítani, mely céljuk sikeres volt. Kecskeméten a kisfái és városföldi, valamint a szombathelyi telephely mellett magánkertekben, vállalkozásban, őstermelői tevékenység keretén belül, továbbá a Bács-Kiskun Megyei Büntetés Végrehajtási Intézet kecskeméti, és solti telephelyein is végeznek számunkra bérnevelést.

Az értékesítés biztonsága érdekében 2000-ben kialakítottak egy 1500 m2-es árudát, melyet azóta tovább bővítettek és korszerűsítettünk – jelenleg 4000 m2 és ennek fele árnyékolt.

A dísznövénytermesztés a Parkerdészet kiemelt tevékenysége. Több mint 500 növényfaj és fajta termesztésével foglalkozunk, melyek három nagy termékcsoportokba sorolhatók. Legnagyobb arányú a cserjék és évelő növények kínálata.

Nyitvatartás

Hétfő 08:00 - 16:00
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 16:00
Szombat 08:00 - 14:00
Vasárnap Zárva

NYITVA

Nagykereskedelmi kiszolgálás hétfőtől - péntekig 8:00 és 16:00 között

Bemutatkozó videó

Bankkártyás fizetési lehetőség is biztosított!

 

Növényvédelmi leírás

 

Fogyasztóvédelmi tájékoztatás

Szavatossági tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató

Tiltakozási jog tájékoztató




 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. További információ.. Adatkezelési tájékoztató

Elfogadom a sütik használatát.